Balogh Kristóf József 2022-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Képgrafika szakán, ahol rendhagyó módon, festmény installációval diplomázott. Alkotói munkamódszerére mai napig jellemző a „csapongás”, kísérletező attitűd, különböző médiumok keverése, a fluxusban levés. Legújabb önálló kiállítása mélyebb bepillantást kíván nyújtani egy alkotói munkafolyamatba. Cél az eltávolodás a brandépítéstől és az eladhatóságtól, leleplezve a „felismerhető” művész alakját és az egységes stílus látszatát. A szigorúan egy téma köré épülő, zárt gondolatból kiinduló kiállítás helyett a megfigyelés, a keresés és a reflexió lenyomataival szeretné a látogatót megismertetni – keressünk, hogy a felismerések ránk találjanak.
A kiállítást megnyitja: Vas Máté költő, író, kritikus, az ELTE Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történelem Doktori Program hallgatója. Újságíróként dolgozik, többnyire a Partizánnál, ahol a Semmi kóla című filmes-kultúrtörténeti podcast egyik szerkesztője is.A megnyitó alatt a zenét DJ Johnny Drama szolgáltatja, vinyl only szettel.
Kurátor: Horváth Zsófia
A kiállítás Terézváros Önkormányzatának támogatásával valósul meg.