A graffiti és a hip-hop az 1970-es és ’80-as évek New Yorkjának utcáin találkoztak egymással először, de azóta is kéz-a-kézben járják körbe a világot! 1982-ben a New York City Rap Tour keretében Európába is elhozták a ’street culture’-t az MC-k, a b-boyok, a DJ-k és a graffitisek. Az elmúlt több, mint 40 év során pedig az utcai művészetek beépültek a kortárs vizuális kultúránkba, sőt egyes ágazatok képviselői már a magaskulturális közegben érvényesülve is reprezentálják a szubkultúrát. Az utcai rajzok dokumentálása szintén az 1980-as években kezdődött, a street fotográfia és az akciófotózás elterjedésével. Az első jelentős dokumentarista-igénnyel dolgozó akció-streetfotós Martha Cooper volt, aki a mai napig aktív szerepet vállal a graffiti- és a hip-hop szubkultúrák értékeinek megőrzésében.
A ’benching’ egy a szubkultúra számára lényeges fogalom, mivel a megfestett vonatokra sokszor várni kellett fényes nappal egyhelyben akár több órán át, mire lencsevégre kaphatta valaki a legfrissebb munkáját. Martha Cooper több interjújában is hangsúlyozta, hogy az első New York-i festett metrók dokumentálása során órákon keresztül egy helyben hasalt épületek tetején, hogy a megfelelő időpontban le tudja kapni Dondi vagy Futura 2000 legújabb munkáját.
Menetmen az utcai rajzok dokumentálását azonban újabb szintre fejlesztette: a fotók mellett egyedi grafikákon keresztül örökíti meg nem csak a saját munkáit, de a mások által utcán hagyott nyomokat egyaránt. A körbe-tagelt villanydobozok és sejtelmes alakok grafitrajzai mellett festett vásznakon jelennek meg olyan ikonikus streetwear-márkákba öltöztetett figurák, akik a break-kultúra szimbolikus megszemélyesítői.
A Benching Around címet viselő kiállításon az alkotó szemszögéből nyerhetünk betekintést az utca gazdag szubkulturális közegeinek életébe.
Artista: Imreh_Sándor_a.k.a._@menetmen
Kurátor: Kovács_Rebeka_művészettörténész_AllCaps kollektíva
Szpíker: Balázsovics_Mihály a.k.a. Tink_a_Mulató_Azték
sp-404 live_set: Slimface
A festmények megvásárolhatóak galériánkban.
Az árak felől itt érdeklődj: zsofi@piksziskultur.hu