Az emberi evolúció leglényegesebb története az emberszerű, zárt, együttműködő csoportok kialakulásának folyamatáról szól (…) A csoportkultúra közös, szociális képződmény, amelynek létrehozásában és működtetésében a csoport minden tagja részt vesz. (…) A korai csoportkultúrákban azonban az egyén csak a csoportkultúra részeként volt képes kifejeződni. Részben azért, mert szocializációja zavartalan volt, azt tanulta meg magáról gondolni, amit a csoport kultúrája számára előírt, másrészt azért, mert a korai csoportok zártak voltak és minimális volt a kontaktusuk idegen csoportokkal. (…) A kultúra evolúciós folyamatában mára „a személyiség nem úgy viselkedik, mint egy közösség, csoport, kultúra tagja, amely természetesnek veszi, kívánja a közös akciókat, konstrukciókat, elfogadja a közös hiedelmet és hűséges a csoportjához, az adott kultúrához, hanem úgy viselkedik, mint egy egytagú csoport, mint egy egyszemélyes kultúra.”*

A kiállításra olyan tetoválással foglalkozó képzőművészek rajzos projektjeiből válogattunk, akiknél úgy éreztük, hogy a mintáikhoz elsősorban saját, markáns belső világukon keresztül jutnak el, de ezúttal a fókusz nem a tű végén, hanem a másik oldalán van. Ezek a világok természetüknél fogva főleg (de nem kizárólag) a készítőnek és a készítőről szólnak, mégis kommunikálnak egymással, és érdekes lehet saját személyes kultúránkkal is párhuzamba állítani őket, hogy meglássuk bennük a tükröt, melyet felénk tartanak.